Sokáig nem tudtam, mi is az igazi különbség a kettes és a hármas szint között a részegségi skálámon… Mostanáig. Ugyebár úgy állapítottam meg, hogy a kettes a „höhö, jó a zene”, és a hármas a „Rabindranath Tagore” mondatreprezentációjú szint, és az utóbbi azért van, mert a még csak hármas szintű részeg ezt a nevet még ki bírja mondani – de ez megbukni látszik mostanában, ahogy ezt el szoktam mesélni, mert ezt akárkinek előadom, nem tudja, ki az a Rabindranath Tagore. Az egy kibaszott író volt, basszus! Na jó. Nem baj, új írót kell találnom. Írónevet. Vagy színésznevet. Vagy kommunista párttitkárnevet. Vagy mit tudom én. Hol is tartottam? Ja!...
Szóval hogy éreztem, hogy valami-valami különbség csak van a kettes és a hármas között, nem látszott még elég komplexnek részegségi fokaim (és még nagyon sok más ember foka is ez egyben!...) hétlépcsős spektruma… De a boszival rájöttünk, hogy hármas szinten szoktam én az a goromba fasz lenni, amilyenné néha válok ittasan… Hogy az még a felpörgött-partyzós-jóarcrészeg énem előtt szokott lenni! Mert ötösnél már tökhülye vagyok. Az nem a morgósrészeg, az már a tökhülye részeg, aki nem is morog, csak félrebeszél (hatos meg elalszik, hetes meg belehal, tudjuk, tudjuk). Igen, igen, hármason vagyok úgy bemorogva. Most már összeállt a kép.
Csak Angry Axl-re nem sikerült még inni magam hármas szintes morgolódásomban, de különben azon sem csodálkoznék, ha sikerülne; néha úgy belém kötnek, még haveri körön belül is. Minek ez a köcsögösködés?... Elvileg szórakozni vagyunk együtt, nem basztatni-kezdeni egymást. Na, ha ez lenne, tán akkor jönne is az „I’m goin’ home!” – De neee. Neee.
Utolsó kommentek