Álmaimnak zárva tátong bosszús, bús, borongós télikertje,
Nem zörgetek ajtaján, hiába nézek a konok ablakon,
Csak csönd s sötét van ott, elhagyott, halk dohot szitál benn a pernye,
S itt hagytak a hóban engem is, s már nem is veszem igen zokon.
De néha, mikor szivem nem is számít erre,…
Utolsó kommentek