Nyugvórózsa, égőnarancs és vadvörös volt a vihar utáni felhősor a napban, szinte álomszerűen. Nem volt nálam fényképező, nem tudom megmutatni. Plusz basszus, erről is te jutsz eszembe, mint mostanra annyi másról. Csak mert olyan jókat fotózol. Ilyen lett egy sokszínű paneltömb is, Prágába…
A téli ég, a rózsa-lila-szürke felhőfüggöny alatt, fölébe a már furcsább árnyú háztetőknek, meg az ünnepi plázafénynek, repdes pár üzenet, százharminc kilométereket rögtön átkelők, meg visszakészülők, a cél egyszer nyugat, egyszer kelet, ki is látná át, némelyik hol oda, hol ide lett, és motor…
Köszönni láttam őt egy haversrácnak, aki be lehetett már eleve állva,mellyes, formás volt, való rózsás pácnak, puszilta csak – de nem menekült a szája.
„Lehet szó róla”, váratlan így szólt, „de ennyi”, egyezkedett egy gyorsat, és befejeződött hát a víg csók, majd a pipi egyből odébb…
Rózsaszín betűkkel írtál…
Rózsaszín betűkkel írtál, én zölddel, asszem, félkövér. Csak írtam, nem tudtam, bírtál- e, vagy ez a srác még befér,
ide, akkor, nullás évek, MSN, használtunk ilyet még, kisbarátom, hol van ez?... Leperegtek hurrás éjek,…
Szappankék ruhában lépett a nyárba, ebéd táján az iskolánkban, közben még tavasz volt az udvaron. Én meg új krétaszíneket költöttem volna köré. Találkoznánk csak rózsahajnali jeges-fás tájban, vagy szökőkutas zöldsugárban. Röpke bámulásnál rendesebben, akár ennél-kerekebb verseimben, akár az…
Utolsó kommentek